„Kicsi a város, de annál nagyobb a szíve”

A Cervinus Teátrum üde színfolt a hazai színházi élet palettáján. Nemcsak azért, mert felkarolta a szlovák nemzetiségi színjátszást, így bizonyos előadásaikat szlovák és magyar nyelven is játsszák, hanem azért, mert ősbemutatóik száma rendkívül magas. Saját előadásaik, mint például a Csodaszarvas, a Holle anyó vagy a Twist Olivér elképesztően népszerűek a közönség körében. Nyáron július 13-tól július 26-ig szabadtérre költöznek a Szarvasi Vízi Színházba a Cervinus Művészeti Fesztivál keretében, ahol részben ingyenes programokkal várják az érdeklődőket. A teátrum művészeti igazgatójával, Dr. Dósa Zsuzsa Domján Edit-díjas színművésszel arról beszélgettünk, milyen kulturális csemegékkel kecsegtet a Cervinus Művészeti Fesztivál.

Fantasztikus, milyen pezsgő élet van a szín­ házban, folyamatosan próbálnak, játszanak, gyerekzsivajtól hangos a nézőtér.

Dr. D. Zs.: Számos színházi előadásunk van, amely megfelel az alsó tagozatosoknak és a felső tagozatosoknak is. A Lázár Ervin Program biztosítja a gyerekeknek a színházba járást és a társművészetekkel való találkozást, ennek keretében pályáztunk ezekre a lehetőségekre. Idén A bűvös tojás című táncmesejátékkal, a Holle anyó mesemusicallel, a Csodaszarvassal és a Twist Olivér musicallel tudtunk részt venni a Lázár Ervin Programban, ami egy nagyon jó találmány, mert a gyerekek örömmel jönnek, olyanok is vannak köztük, akik egyébként sokkal nehezebben jutnának el színházba. Látni az arcukon az örömöt, a mosolyt, amit semmihez sem lehet hasonlítani. Közel tízezer gyermeket láttunk így vendégül. Őszintén remélem, hogy folytathatjuk jövőre is, és az iskolák újra kiválasztják majd az előadásainkat. Ezt nagyon-nagy sikernek élem meg. Ráadásul mind a négy produkció ősbemutató, mind a négyet mi hoztuk létre.

Elképesztő kreativitás kell hozzá, hogy foly­ amatosan ősbemutatókat hoznak létre, amit a csapat tagjai írnak meg, szerzik a zenét, koreografálnak. Művészeti igazgatóként milyen szempontokat tart még fontosnak?

Dr. D. Zs.: Kassán kezdtem segédszínészként, játszottam a Thália Színházban, aztán Pozsonyba, majd a Komáromi Jókai Színházhoz kerültem. Onnan átszerződtem Győrbe, ott 15 évig vezető színész voltam, és mindenféle szerepet eljátszhattam, rengeteg rendezővel dolgozhattam, hálás vagyok ezért a korszakért. Megismertem ezeknek a színházaknak a működési elvét, tapasztalatokat gyűjtöttem, amiket próbálok kamatoztatni művészeti igazgatóként is. A nagyszínpad mellett nagy szükség volt egy kamarateremre, amit sikerült kialakítanunk, ott kerülnek bemutatásra a kamaratermi előadások, mint például a Furcsa pár, vagy a felolvasószínházak, a szabadtéri Vízi Színházunkban pedig nyáron két héten keresztül csak a Cervinus Teátrum játszik minden egyes nap. Amennyire ez a város a többihez mérten pici, kulturálisan olyan hatalmas. Mindenünk megvan, csak kisebb léptékben. Tudjuk, hogy a mi városunkban négy bemutatónál többet nem szabad egy évben tartani, mert szívügyem, ha egy előadást bemutattunk, akkor próbáljuk meg éveken keresztül műsoron tartani, és játszani itthon és vidéken is. Mindig meg kell találni az adott hely lehetőségeit. Műfajilag igyekszünk mindent lefedni, van nálunk próza, vígjáték, dráma, kamaratermi előadás, zenés színmű, felolvasószínház, abszurd, musical és operett. A közönség számára vendégprodukciókkal pótoljuk a társművészeti előadásokat.

Mi az, ami elengedhetetlen a sikeres műkö­déshez?

Dr. D. Zs.: Kell egy csapat, amely akar valamit, olyan emberek, akik hisznek. Együtt kell dolgozni, és lassan kell mindent felépíteni lépésről lépésre, stabil alapokat kialakítani, hiszen alapok nélkül tetőt építeni nem lehet.

A hitet és a csapatmunkát a közönség is észreveszi.

Dr. D. Zs.: Szarvason nagyon szeretik a színházat. Kicsi a város, de annál nagyobb a szíve. Sok helyen dolgoztam már, de ilyen fokú színházszeretetet és kultúratámogatást még nem éreztem. Nagyon sokat számít, hogy kapunk visszajelzést, ami nem azt jelenti, hogy minden tetszik nekik, ha esetleg valamivel nem értenek egyet, azt is megosztják velünk. A közönséggel való kapcsolatunk az őszinteségen alapul, ami mindenképpen előre visz a fejlődésben.

Július 13-­tól július 26­-ig a Szarvasi Vízi Színházba költöznek a Cervinus Művészeti Fesztivál keretében. Milyen programokkal várják a nézőket?

Dr. D. Zs.: A Cervinus Művészeti Fesztivál mindig Szarvas város napja, július 23-a köré szerveződik. A város idén ünnepli 300 éves fennállását, ezért úgy válogattuk össze a saját produkciókat, hogy kapcsolódjanak ehhez a jeles eseményhez. Július 23-án díszbemutatót tartunk, Az Akácember címmel, amit én rendezek. Tessedik Sámuel életéről készítünk musicalt, aki hányattatott sorsú szarvasi lelkész és többek között pedagógus, mezőgazdász is volt, kulcsszerepet játszott a felvilágosodás pedagógiai eszméinek meghonosításában. Július 13-án fantasztikus nyitógálával indul a fesztivál, ami egy hatalmas showműsor, a tánctól a zenéig, a költészettől a prózáig mindenféle programelemekkel. Utána fúvóskoncert következik, majd a Csodaszarvas nagymusical, a Furcsa pár és a Kicsi gesztenye. Nem maradhat el a felolvasószínház sem, ami már megszokott programelemnek számít, egész évben megy, és nagy népszerűségnek örvend. Ezt követi egy saját produkció, a Békési Betyárok című folkmusical, majd az Örökösök című vígjáték, mely egy szlovák dráma magyarra fordítva, ezzel vendégszerepeltünk a Jelenlét Fesztiválon a budapesti Nemzeti Színházban. Látható lesz két színészünk Rejtő Jenő-estje, a Sors bolondjai című vígjáték, Az Akácember, A bűvös tojás című táncos mesejáték, valamint a Pszichés nárcisz című monodráma. A fesztivált július 26-án zárjuk a SLUK (Szlovák Nemzeti Táncegyüttes) műsorával. A szlovák kultúra egyik központja Szarvas, úgy gondoltuk, ennek ünneplésére Szlovákiából hívunk most vendéget.

Forrás: Pesti Műsor